"2010 - A fecskék védelmének éve" - Irodalmi pályázat - 2010
Kiíró: Barátok Verslista, VPM
Pályázat címe: "2010 - A fecskék védelmének éve" - vers és
novella pályázat fecskékről
Tisztelt pályázók! Tisztelt Érdeklődő!
Végül 27 fő 38 írása érkezett be.
A pályázati kiírás megjelent szinte az összes hazai irodalmi listán, illetve különböző hazai ill. külföldi honlapokon.
A szavazásra a Barátok Verslista partnereiből és jelenlegi tagjainkból álló zsűrit kértük fel.
A zsűri tagjai:
Nagy János – Barátok Verslista operátora; Végh Sándor – Amatőr Irodalomért Verslista Díjas, Juhász Gyula-díjas; Kühne Katalin – Irodalmi Rádió szerzője; Majorváry Szabó Sándor –
Lindák Mihály díjas író, MAIT;
Serfőző Attila - 7TORONY; Karaffa Gyula - Spangár díjas,
Börzsönyi Helikon.
A maximálisan
elérhető pontszám 60 pont volt.
(átlagpontszám: 31,13)
**//**
A szakmai zsűri értékelése alapján a következő eredmények
születtek:
I. helyezett: (45
ponttal)
28-as sorszámmal – Takács Árpád: Arlen útja
Nyereménye: 10 ezer Ft értékű irodalmi csomag (antológia, folyóirat, verses CD…)
Gratulálunk minden indulónak, és külön gratulálunk a díjazottnak!
Reméljük, hogy közülük többen csatlakoznak majd a Barátok Verslista tagjai közé
(feliratkozás: subscribe@verslista.hu), illetve indulnak majd a következő nyílt pályázatunkon is!
(II. hely 19-es – Ulviczki György 42 ponttal, III. hely 20-as – Lupsánné K. Eta 40 ponttal,
IV-IV. hely 12-es Drgács Gabriella, 16-os Juhászné
B. Anikó, 25-ös Sárkány Krisztina és
26-os Szabó Gitta 39-39 ponttal)
Tisztelettel:
Baranyai Attila (Anisse) a Barátok Verslista vezetője
http://portal.verslista.hu
verslista@verslista.hu